2010. május 25., kedd

Kötögető kisgyerekek

Az alább olvasható interjú eredetije Kriszti blogján olvasható és én voltam az interjúalany:-)

Hogyan zajlik az iskolátokban a kötés tanítása?
A mi iskolánkban első osztályban kezdenek a gyerekek kötni tanulni. Félév környékén kapják meg a kötőtűnek valót, ebből maguk készítik el csiszolással a szerszámot, ami egy sok türelmet és kitartó erőfeszítést igénylő munka. A tiplifából hegyesre csiszolt kötőtűk végére lyukas fagyöngyöt illesztenek. Szép, egyedi darabok készülnek így. Ezek a tűk kb. 6 mm-esek és ehhez kapnak különböző finom, pasztell színű, gyapjúfonalakat, melyek felgombolyítása is az ő feladatuk. Párban dolgoznak ilyenkor: az egyik kisgyerek két kezén tartja a motringot, a másik gombolyít. A párok kialakításakor az osztálytanító igyekszik úgy befolyásolni a választást, hogy minél több gyerekkel kelljen mindenkinek dolgoznia.

Van külön "kézműves" tantárgy?
Igen, heti két órában. Ennek keretében elsőben fonnak és kötnek, másodikban horgolnak és kötnek, aztán jön a hímzés, varrás, nemezelés, stb, hatodiktól pedig fafaragás is van.

Mire jó ez (egyrészt, hogy megtanulnak kötni, másrészt, hogy egészen a kötőtű készítéstől sajátítják el a folyamatot)?
Azt gondolom, hogy a mai világban különösen nagy értéke van mindennek, ami a saját kezünkkel készül. Biztosan van pedagógia és pszichológiai jelentősége is a korai kötéstanulásnak, én azonban szülőként azt látom, hogy nagyon nagy élmény a gyerekeknek a szép, egyszerű, természetes anyagokkal való munkálkodás. Átjárja testüket, lelküket a munka öröme és ez mindennél fontosabb szerintem.

Mindkét gyermeked szeret kézimunkázni? Látsz különbséget a fiúk és lányok között, amikor kötésről van szó?
Mindketten imádják ezt a fajta kézimunkát, de ez nem is csoda, hiszen én is fanatikus kötögető vagyok. Teljesen világosan látszik, hogy mennyivel könnyebb nekik szívesen kézimunkázni az én példámmal a szívükben és az is látszik, hogy mennyivel nehezebb azoknak a gyerekeknek, akiknek az anyukája nem egy bütykölős típus. Ezen úgy szoktunk segíteni, hogy elhívjuk vendégségbe őket és kellemes hangulatban igyekszünk elvarázsolni mindenkit. Gyakran az Anyukákat is. A fiamnak a versenyről szól a kötés (is), de hát ő ilyen típus, a kislányom teljesen a kedvére dolgozik, nem érdekli semmi és senki, csak az öröm, az alkotás öröme. Nála a kitartását erősíti az ilyenfajta foglalatoskodás.

Iskolán kívül is szívesen kézimunkáznak?
Igen. A kislányom állandóan köt, a téli délutánok nálunk gyakran erről szólnak. Már a két és féléves kisöccsük is azt mondja, hogy ő is köt magának furulyatokot. Elsőben ugyanis ez a feladat, és egy labda meg egy kis táska elkészítése. Másodikban sálat kötnek és horgolnak is mindenfélét. Harmadikban pedig már sapkát készítenek maguknak.




1 megjegyzés: